Biciklitúra, 2005. augusztus 11-23.

Útvonal és Naplójegyzet
1. Nap, Augusztus 11.
Sepsiszentgyörgy – Gelence – Kászonaltíz, 92 km
Az indulást reggel 6 órára terveztük. Az utolsó támogatások (kenyér, ásványvíz) átvételével útnak indultunk 28 fiatal és 3 kíséro felállásban (buszvezeto, szakács, túravezeto).
Ebédszünetet Gelencén tartottunk, ahol meglátogattuk a XIII. századi római katolikus freskós templomot. A látogatás célja a tájékozódás volt arról a templomról, ami a környék két legrégebbi freskós muemléktemploma egyike. A másik ilyen kaliberu muemléktemplom a kilyéni unitárius templom. A délutáni idoben a Kászonok Völgyét csodáltuk meg, estére a Kászonaltízbe érkezve elozetes megegyezés alapján a plébánia tulajdonában lévo iskola és vendégház udvarán kaptunk sátorozási lehetoséget.
2. Nap, Augusztus 12.
Kászonaltíz – Szépvízi tó, 50 km
A korai (6:30) ébreszto és reggeli után a Nyerges tetot vettük úti célul. A tájat és az emlékmuvet megcsodálva, a lejtos útnak köszönhetoen gyors ütemben érkeztünk meg a Csíksomlyói forráshoz, ahol ebéd után lehetoség adódott Somlyó település illetve a római katolikus búcsú hely kötetlen megtekintésére. Délután, megújult erovel vonultunk végig Csíkszeredán és érkeztünk meg estére a Szépvízi tóhoz, ahol az éjszakai tábort felállítottuk. Az estét tábortuzzel és csendes énekléssel töltöttük. Tekintettel arra, hogy vadonban sátraztunk 2 óránkénti váltással éjszakai orjáratot állítottunk.
3. Nap, Augusztus 13.
Csíkszépvíz – Gyimesfelsolok, 20 km.
A harmadik napútvonala rövid szabása lehetoséget adott, hogy a Gyimesfelsolokra már ebédidore megérkezzünk. Táborozási lehetoséget a római katolikus plébánia által muködtetett szórvány - magyar iskola és bentlakás udvarán kaptunk. A délutáni idot tisztálkodással, illetve társas – és szabadtéri játékokkal töltöttük (7 ko, labdajátékok, társasjátékok). Délutáni idoben a biciklizést jobban bíró fiatalok a 18 km távolságra lévo az „Ezeréves Határt” és a Liviu Rebreanu román író muvében szereplo „Akasztottak erdejét” látogatták meg. Este, egy budapesti énekkórus fiatal tagjaival kötöttünk ismeretséget, majd rövid közös éneklés után pihenore tértünk.
4. Nap, Augusztus 14.
Gyimesközéplok – Hidegség teto, 18 km
Gyimesfelsoloki házigazdáinktól korareggel elbúcsúztunk és Hidegség fele vettük az irányt. A csoport 8 tagja soha nem látta az „Ezeréves Határt” és a Liviu Rebreanu román író muvében szereplo „Akasztottak erdejét”, de tekintettel arra, hogy az eredeti útvonalban nem volt benne, közös megegyezés következtében a 25 km-es kitérot az érintetek a kíséro busszal járták meg. A csoport többi tagja 40 perces kávészünetet kapott Gyimesközéplokon. Mindezek után Hidegség hosszú (9 km) foutcáján végigbiciklizve és egy megpróbáló magasságú hegy tetejére kiérve újra sátrat vertünk egy vadregényes erdoszélen. A fiuk fahordásra, a lányok fozésre illetve a közös edények mosogatására voltak kötelesek. Kötelességét mindenki a maga tehetsége szerint teljesítette. Tekintettel arra, hogy vadonban sátraztunk, 2 óránkénti váltással újra éjszakai orjáratot állítottunk.
5. Nap, Augusztus 15.
Hidegség teto – Békási szoros – Gyilkos tó, 87 km.
Talán a legveszélyesebb útszakasz elé néztünk az 5. nap reggelén, amikor a hegytetorol erdei úton kellett kb. 8 km távon beereszkedni. A köves, sáros úton a szabályoknak megfelelo elovigyázatossággal ereszkedtünk be. Békás faluba érkezve a foútra tértünk ki. Az eredeti útvonal szerint a szoros fele kellett volna vegyük az irány, de a csapat nagy többségének döntésére az útvonalat megtoldtuk egy 40 km-es kitérovel ami az eredeti útvonalhoz képest ellenkezo irányba vezetett, a cél pedig a békás völgyi vízi eromu felkutatása volt. A célba érve gyönyöru táj, de egy szennyezett vízgyujto látványa fogadott. A csalódottság fokozta a fáradtságot így többszörös erovel kellett nekilátni ebéd után az elottünk lévo 35 km-nek. A délután derekán már a békási szoros elbuvölo látványa adott új erot, hogy a gyilkos tó sátorhelyére kevéssel sötétedés elott megérkezzünk. A kitartóbbak gyorsabb ütembe haladtak és mire a csapat lassúbb tagjai megérkeztek a sátorhelyre a sátrak egy része már készen felállítva várta. Tábortuzre már nem volt lehetoség, az ido késore járt, de fát találni is alig lehet egy állandóan használt kempingtelep körül. Egy kimeríto nap után fáradtan térünk éjszakai nyugovóra.
6. Nap, Augusztus 16.
Gyilkos tó – Gyergyóalfalu, 31 km.
Korareggeli ébreszto után a Gyilkos tó melletti parkban fogyasztottuk el a már megszokott reggeli menüt. A reggeli friss levego és az ébredezo természet új erovel töltött fel ahhoz, hogy a hátralévo 18 km emelkedot legyozzük. Gyergyószentmikósra való beérkezésünk elott egy út menti nyaralóház elott készítettük el a meleg ebédet, majd egy kiadós ebéd után egy-két órás henye-szünetet tartottunk, ami a délelotti fárasztó emelkedo kipihenésére szolgált. A délutáni idoben Gyergyószentmiklóson vonultunk át és Gyergyóalfalu fele vettük az irányt. Gyergyóalfaluban polgármesteri beleegyezéssel egy úgynevezett Guszti-kerben állítottunk éjszakai tábort. Mint utólag kiderült, egy romos állapotban lévo iskola udvara a Guszti-kert. Az iskolaigazgató jóvoltából a bicikliket éjszakára a régi iskola egyik termébe zártuk be. Vizet és tüzelofát szintén az igazgató illetve egy kedves falubeli hölgy ajánlott fel, amit hálálkodva meg is köszöntük. Minden, amivel kifejezhettük hálánkat az nem más, mint hogy akárcsak mindenhol, illedelmesen viselkedünk, rendet és tisztaságot hagyunk magunk mögött.
7. Nap, Augusztus 17.
Gyergyóalfalu – Parajd, 43 km.
A gyergyóalfalusi éjszaka után egy újabb kihívás elott álltunk, amikor a kb. 15 km emelkedovel vettük fel a versenyt, hogy átkelhessünk a Bucsin-teton. A túra eloszervezési terepszemle és a túra ezen dátuma közötti idoben, kellemes megdöbbenésünkre a muutat teljesen feljavították, ami többszörösen megkönnyítette az útvonalat. Kora délután Parajdra érkezésünk elott egy jeges eso próbálta elvenni a biciklizéstol a kedvünket, de próbálkozása esélytelen volt, ugyanis a csapat még idoben befutott Parajdra ahhoz, hogy egy délutáni sósvizes fürdo is beleférjen a vacsora elotti programba.
8. Nap, Augusztus 18.
Parajd – Korond – Farkaslaka – Kobátfalva 30 km
A Parajdon töltött éjszaka viharos volt, villám, dörgés és zuhogó eso töltötte ki az éjszakát, de a nyolcadik nap újabb kihívásokkal várt. Korondon álltunk meg egy keveset, megcsodáltuk a gazdag kirakatokat, majd a korondi réztornyú unitárius templomot és az udvarán lévo kopjafa-kiállítást is meglátogattuk. Korond után Farkaslakán ejtettünk egy megállót, hogy Tamási Áron író sírját meglátogassuk. Terv szerint érkeztünk meg a XXIX. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferenciára, Kobátfalvára ahol elottünk 2 órával egy igen kellemetlen árvíz tombolt végig a falu foterén. Az áldatlan helyzet miatt az iskola tornatermében kaptunk tömegszállás helyet, ami végül is nem volt elviselhetetlen.
9 – 10. Nap, augusztus 19–20.
Kobátfalva, XXIX. ODFIE Konferencia.
Az ifjúsági konferencia idei nagy eloadásai a szenvedélybetegségek témakörét járták körül. Az eloadásokon, istentiszteleteken, reggeli és esti áhítatokon, kiscsoportos beszélgetéseken, vetélkedoken és bulikon szinte teljes létszámmal részvettünk, csapatunk minden tagja hasznosnak találta a rendezvényen való részvételt.
11. Nap, Augusztus 21.
Kobátfalva – Homoródszentmárton 33 km
Vasárnap a reggeli istentisztelet és a finom ebéd után ismét elindultunk: folytatva a biciklitúrát. Megcsodáltuk a Szejke-fürdoi tájat, megkóstoltuk a számunkra szokatlan ízu borvizet majd délután Udvarhelyre érkeztünk. Dimbes-dombos utakon folytattuk utunkat Homoródszentmártonig. A csapat egyik része házban aludt, a többiek pedig továbbra is a sátorozást választották. A falubeliek reggelire tejet biztosítottak a csapatnak.
12. Nap, Augusztus 22.
Homoródszentmárton – Nagyajta 54 km
Megfrissült erovel folytattuk utunkat, tudván, hogy estére már Nagyajtán töltjük az éjszakát. Mint utunk során megszokhattuk, a mai napra is jutott egy emelkedo (Vargyasi teto) amit a lejton beereszkedés kárpótolt. Az ebédet rövid pihenovel kötöttük össze majd igyekeztünk naplemente elott megérkezni Nagyajtára. Itt a helybéli egyletesek már vártak és sátorhelyet biztosítottak az iskola udvarán. Mint késobb kiderült további meglepetést készítettek: 390 szívásgombócot foztek a csapatunknak.
13. Nap, Augusztus 23.
Nagyajta – Sepsiszentgyörgy 28 km
Reggel meleg teával és kávéval ébresztettek az Nagyajtaiak, majd hosszúra nyúló csomagolás után haza indultunk. Hídvégig a szokásos tempóba haladtunk, ahol kövekkel dobáltak meg a cigányok. Az utolsó piheno a város elott 5 km-rel volt. Délután 3 óra körül érkeztünk be a városba, ahol egy tisztelet-kör után bekarikáztunk a templom udvarára. Itthon a szülok hatalmas szeretettel vártak.
A Háromszék napilapban megjelent cikkek:
2005. augusztus 12., Közélet: Edzés testnek és léleknek
Tegnap reggel indult tizenhárom napos székelyföldi kerékpártúrára a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség harmincfos csapata. A Lakatos Sándor segédlelkész által vezetett ifjak immár harmadik éve karikáznak testi, lelki és szellemi fejlodésükért, a közösségi szellem erosítéséért. A Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által szervezett, közzel 500 kilométeres körút során Háromszék, Csík, Gyergyó és Udvarhelyszék mintegy háromtucat települését, nevezetességeit látogatják meg, a túra legtávolabbi pontja a Békási-szoros.
Kép és szöveg: Ferencz Csaba
2005. augusztus 24., Közélet: Megérkezett a csapat
Hazaérkezett kéthetes, félezer kilométeres kerékpártúrájáról a sepsiszentgyörgyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet harmincfos csapata. A túra során a 15—24 év közötti fiatalok Kobátfalván részt vettek az Erdélyi Unitárius Konferencián. Tegnap délután kevéssel három óra után Elopatak felol befutott a csapat, s a várakozó szülok meglepetésére még egyes sorban megkerülte a foteret, s csak aztán kanyarodott az unitárius templom elé. Lakatos Sándor unitárius segédlelkész, túravezeto lapunknak elmondta, mindenhol szeretettel fogadták, ám utolsó nap Hidvégen purdék kavicsokkal dobálták meg őket.

Kép és szöveg: Szekeres Attila |
 |