Sírkőmentő-tábor
-Magyarzsákod, Maros megye-

A 2005. évi nyarat egy Magyarzsákodon megszervezett Sírkőmentő táborralindítottuk június 30. - július 3. között. Bizony, bizony harmincöt lelkes résztvevővel, igazi csapatmunkát felvállaló helyi fiatalokkal és egy nagylelkűen adakozó faluközösséggel nem is nagydolog a műemlék jellegű 80 - 100 éves sírköveinket kiásni, megpucolni, dokumentálni, egyszóval átmenteni az utókornak
Jól jött a szakmai segítség is, amit a Marosvásárhelyi Múzeum 5 lelkes és fiatal régészének köszönhetünk. Innen már csak egy közös tábortűz élménye a lépés ahhoz, hogy szigorúan megfogadjuk: jövőben ugyanilyenkor, ugyanitt, még többen…

A tábor 2005-ben került elõször megszervezésre. A tábor célja a magyarzsákodi 80-100 éves sírkövek kiásása, lepucolása, dokumentálása. A tábor ötlete a Hegedûs lelkészi házaspártól származik, akik házigazdaként nagyszerûen vitelezték ki a tábor szervezésének nagy részét. A Magyarzsákodi Unitárius Egyházközség elõljárósága és ifjúsága segítségével az elkövetkezõ 5 évben komoly sirkõmentõ munkálatokat tudunk évrõ, évre megvalósítani.

2006-ban a tábor második kiírását szintén hasonló idõpontra terveztük. június 30. - július 2. között ismét kivonultunk kényelmes városi otthonunkból, hogy átkelve az újlaki rengetegen ismét munkához lássunk. 30 fős csapatunk a frissen konfirmált fiatalokból és a már tapasztalattal rendelkező visszatérőkből állt össze. Újabb értékes köveket sikerült kimenteni az enyészet kezéből. A négy napos együttlét alkalmával dolgoztunk játszodtunk, sokat énekeltünk és megadtu a léleknek is ami neki jár az áhitatokon és régész barátaink által tartott előadások segítségével.

A sok jó "munkásember", akik 2006-ban ott voltunk Magyarzsákodon...